Na ma a Majcival sétáltunk egy nagyot. Sajnos hó még mindig nincs. Pedig ígérték. Zalában esett. Anyci itt van és így amikor Zaza bealudt, elszöktünk Majcival. Ilyenkor élem át milyen lenne eggyermekes anyukának lenni. Jóval egyszerûbb. Sétálgatnánk nagyokat, játszanánk és járhatnánk a baba-mama klubba. Máltain van tücsökzene, de sajnos de. 10.30-kor. Nagyon nagy eséllyel Zaza alszik ilyenkor, így errôl is lemaradunk. Bár a héten kedden anyu elvitte a Maját. Ha mérlegelni akarnám akkor Majcseknek lemondás, hogy ilyen hamar jött a kistesó. Most még. Mert 1 év múlva remélhetôleg a legnagyobb együttjátszókká válnak. Néha én is szeretném visszaforgatni az idôt, hogy másképp alakítsam. De csakis azzal a feltétellel ábrándozom, hogy mindenképp a Zaza szülessen meg, csak késôbb. Nem tudok lemondani ábrándjaimban sem róla!!! Persze ez természetes (gondolom). Ha az ember ôszinte, Zazacseknek is máshogy alakult a picimanókora, mint a Majacseknek. Maja, mint elsôszülött megkapta az osztatlan figyelmet, ez Zazának már nem jutott. Most már azért figyelnek egymásra! Zaza minden pillanatában keresi a nagytesó figyelmét, míg ô néha "leereszkedik" hozzá. Mennyire hálás ilyenkor.
A legnagyobbakat a nôvérének kacagja. Na jó nekem is. Ha csiklandozom vagy ha bolondozom neki.