2011. szeptember 18., vasárnap

TEjfölös husi

Sül a tejfölöshusi, Zazi idejött, megsimogatott,
-ezt a finom illatot soha ne engedjük ki a lakásból -mondta :)

2011. szeptember 1., csütörtök

Sulikezdés...





Tegnap volt Majci évnyitója.
Felöltözött szép fehérblúz, suli egyen nyakkendő és fekete szoknya, kiscipő...
Szép volt, komoly sulis... amíg nem találkozott régi ovistárssal akivel végigcsacsoghatta az évnyitót. Semmi megszeppenés, óóó nagyon, de nagyon végigbeszélte.

Még júniusban szülőin kérdezték, ki szeret verset mondani? Három anyuka jelentkezett.
Én is. Aztán kiderült az évnyitón kellene verset mondani. Mondtam fogalmam sincs, hogy az osztály elé ki mer-e állni és elmondani, nem volt még ilyen élethelyzetben.
Mindegy, múlt héten elküldték a verset. Majci megtanulta.
Kérdeztem elmondja-e?
Azt mondta: Igen...
Kiderült, nem az osztály előtt, hanem az egész iskola előtt, vendégek, szülők előtt kell szerepelni.
Évnyitó szöveg, blabla.. szereplés a többi évfolyamból.
No és mondják, most az elsős kicsik köszöntik az iskolát.
Kiment 5 gyermek, köztük Majci is.
Majci kezébe nyomták a mikrofont és szép zengő, hangos hangon elmondta a 2 versszakot. Amúgy 1x könyv helyett füzetet mondott, aztán javított, köhintett és mondta tovább... :)))
Szuper ügyes volt.

Utána visszaült a padra és beszélt, beszélt, beszélt tovább az exovistárssal... :(

még egy kis szösszenet:
még júniusban turiztam egy fehér blúzt, aztán anycim is hozott még egyet.
Maja felpróbálta amit anyu hozott.
Klasszikus könyökig érő, könyöknél kissé visszahajtott, karcsúsított, szép blúzocska.
Felvette, neki fiús volt.
Felvette utána a kissé buggyosujjú másik blúzt és megszólal:
Végre lánynak érezhetem magam.... :)
Adj egy pici nőciséget Majci!!!